Hírek
Közérdekű információk
Elérhetőségek
Felhívások, tájékoztatók
Európai Mézes Reggeli
Mint arról korábban is hírt adtunk, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium az idén 2016. november 18-án (pénteken) rendezte meg az Európai Mézes Reggeli programot. Ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez csatlakozott Demeter László, vasadi méhészmester is, aki több helyszínen beszélt annak fontosságáról, milyen jó, ha mézet fogyasztunk. A vasadi kisovisok előadáson és mézkóstolón vettek részt, beszélgettek annak fontosságáról, mennyit tehetünk az egészségünkért. László többféle méz kóstolása közben beszélt nekik a méhek munkájáról, hogyan készül a méz, elmesélhették melyik a kedvencük. Nagy öröm volt köztük lenni!
Márton napi liba-buli
November 12-én a Vasadi gazdák Márton napi liba bulit szerveztek a Vasadi Művelődési Házban. Ezen a napon nem volt hiány a kreatív ötletekben, mindenki kivette a részét abban, hogy egy fergeteges bulit sikerült csapni. Az est elején lámpás mini felvonulás kezdte meg a sort, majd egy élő liba is szinesítette a rendezvényt. A szegfűszeges forralt bor, a libavacsora pedig mennyei volt. Desszertnek lekváros kalácsból lehetett választani. Petrik Sándor jóvoltából élő zenére rophatták a táncot, melyből a libus sem maradhatott ki. Vacsora után Ifj. Szíjjártó Imrét a Vasadi RSC elnökét láthattuk vendégül, akinek Pirót Zsuzsa, a gazdák részéről átadta a szomszédos sportbál támogatására összegyűjtött összeget. Hargas Márton gazdának pedig különleges módon ünnepelték meg a névnapját: kapott egy gyönyörű nagy libát, kék szalaggal feldíszítve. Az este fergeteges volt, tele meglepetéssel.
Idősek napja a művelődési házban
November 7-én este tartotta idősek napi rendezvényét a Búzavirág Nyugdíjas Klub. Élő zene mellett, amelyet Petrik Sándor szolgáltatott- nagyon vidám hangulatban telt az este. Lukács Béláné klubvezető finom menüvel és desszerttel várta a klubtagokat. Szuper este volt, köszönjük!
A Monori Rendelőintézet hírei
Dr. Haklik Edina rendelése betegség miatt bizonytalan ideig szünetel. További rendelési szünetek ide kattintva olvashatók.
Állatorvosi ügyeleti szolgálat
Tisztelt állattartók, az ügyeleti szolgálat a munkaszüneti napot megelőző munkanapon 18 órától kezdődik, és a munkaszüneti napot követő munkanapon 8 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat beosztása ide kattintva letölthető.
Kisgyermekes szülők figyelmébe
Értesítjük Önöket, hogy a vasadi védőnői szolgálat 2016. november 04-én szünetel. A védőnő Kissné Gonda Szilvia az alábbi telefonszámon elérhető: 06-30-708-68-46
Szemétszállítás módosult időpontja
A KÖVÁL Közüzemi és Vállalkozási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság az általa végzett szemétszállítási szolgáltatással kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja Monor város és Vasad település Tisztelt lakosságát: 2016. november 1.-én /kedden/ hulladékszállítás nem lesz, helyette 2016. október 31.-én /hétfőn/ szállítjuk el a szemetet Vasad területén. Kérjük, hogy erről szomszédját is értesítse!
Bajnoki vizilabda meccsek Monoron!
A hétvégén első alkalommal rendezik a Magyar Vízilabda Szövetség korosztályos bajnoki fordulóját a Monori Uszodában október 29-én, szombaton délután és október 30-án vasárnap délelőtt. Így a monori BSport pólócsapata első alkalommal mutathatja meg tudását bajnoki mérkőzésen a hazai közönség előtt. A csapat tagja Guzsván Nándor, Divinyi István és Varga Zoltán, a Vasadi Általános Iskola tanulói. A Gyermek IV. korosztály fordulói, párosításai elérhetőek az MVLSZ Bajnokságok menüje alatt.
A Vidék gyermek IV korosztály linkje: http://waterpolo.hu/bajnoksagok/…
Részletes időpontok:
Halottak napi jótanácsok
A Mindenszentek és halottak napja alkalmából - a rendőrséggel szorosan együttműködve - országszerte segítik a polgárőrök a temetők biztonságát, az oda érkezők parkolását, a környéken a biztonságos közlekedést.A közelgő hosszú hétvégén gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak ki, hogy leróják kegyeletüket, legtöbben viszont autóba ülnek és az ország távolabbi részeibe is elutaznak. Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell!
Bűnmegelőzési előadás
Pjeczka Sándor körzeti megbízott, a Monori Rendőrkapitányság munkatársa és Buzás István a Vasadi Polgárőr Egyesület elnöke 2016. október 24-én a Vasadi Búzavirág Nyugdíjas Klub tagjainak tartott interaktív előadást a Vasadi Művelődési Házban. Az előadás témái között szerepelt az időskorúak sérelmére elkövetett trükkös lopások megelőzése, továbbá az idősebb korosztályt leginkább veszélyeztető bűncselekmények elkerülésének lehetőségei.
Vasad