A Településfásítási Program 2021-ben induló második ütemében összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések. Ezzel Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programja valósulhat meg. Ismét 19 fafajból választhatnak az érdeklődők, településenként minimum 10, maximum 30 sorfát.
Vasad község is 30 gyönyörű fával gazdagodott: 10 platánfa az általános iskola előtt, 10 nyírfa a református temető előtti területen, a játszótéren pedig 5 magas kőris és 5 amerikai hársfa ad majd árnyékot és díszíti településünket.
A minisztérium teljes ültetési csomagot biztosított, amely a nagyméretű földlabdás sorfa mellett annak tárolását, nevelését, szállítását, és az ültetéshez szükséges eszközöket (mint támasztó karó, mulcs és favédő rács) is tartalmazta.
Emellett a játszótéren a közcélú dolgozók megtisztították a területet, megmetszették a bokrokat, füvet vágtak, gallyaztak, valamint segédkeztek a fák elültetésében.
Fotók: Kériné Veroczki Barbara