Hírek

Elérhetőségek

PEST VÁRMEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG MONOR KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA

A légszennyező anyagok kibocsátása szempontjából a lakossági eredetű szennyezés áll az élen, melynek jelentős része az elavult vagy szabálytalanul üzemeltetett lakossági tüzelőberendezések, illetőleg a helytelenül megválasztott tüzelőanyagok felhasználása

következtében kerül a levegőbe.

Ezzel a cselekedettel a légszennyezésen kívül az alábbi két eseményt idézhetik elő:

1. szén-monoxid mérgezést

A szén-monoxid tökéletlen égés során jön létre. A szén-monoxid-mérgezés nehezen észrevehető, hiszen annak tünetei - rosszullét, szédülés, fejfájás, hányinger és fáradtság - könnyen összetéveszthetőek egyéb betegségek tüneteivel.

Magas szén-monoxid-koncentráció esetén ájulás, és néhány percen belül halál is beállhat.

A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban alapvetően három okra vezethető vissza:

1. Nem megfelelő a nyílt lánggal égő berendezés műszaki kialakítása. - Üzembe helyezés előtt mindig SZAKEMBER nézze át!

2. A nyílt lánggal égő berendezés levegő utánpótlása nem biztosított. – A régi fakeretes nyílászárók légrésein az égéshez szükséges levegő akadálytalanul áramolhatott be a lakótérbe,

azonban az új, jól szigetelő nyílászárók légáteresztő képessége minimális, ezért jelentősen csökken az épületbe bejutó oxigén mennyisége.

3. Elmaradt a berendezések karbantartása, tisztítása, vagy a kéményseprés – Saját biztonságunk érdekében a gázfogyasztó-berendezéseket évente javasolt szakemberrel felülvizsgáltatni, mely a berendezések olcsóbb üzemeltetéséhez is hozzájárul.

PEST VÁRMEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

MONOR KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG

A kémények fokozott igénybevételnek vannak kitéve (korrózió, fagy, dinamikus hőterhelés, lerakódások), emiatt a keresztmetszet-szűkületek előbb-utóbb óhatatlanul kialakulhatnak. Ezért

elengedhetetlen a kémények rendszeres ellenőrzése!

Hogyan előzheti meg a szén-monoxid kialakulását?

• A nyílt lánggal égő tüzelő-, fűtő-, vízmelegítő és főzőeszközök telepítését bízzuk szakemberre!

• A nyílt lánggal égő berendezések a szoba levegőjét használják az égés során. Biztosítsuk ezen berendezések levegő-utánpótlását!

• Évente tisztíttassuk ki és vizsgáltassuk felül a nyílt lánggal működő eszközöket!

• Egyeztessünk időben a kéményseprőkkel, hogy el tudják végezni az időszakos ellenőrzést!

• Az ajtók, ablakok cseréjénél ügyeljünk rá, hogy legyen résszellőző az újonnan beépített, jól záródó nyílászárókon!

• Az elszívó és a nyílt lánggal égő berendezés együttes működése is hozzájárulhat a szén-monoxid kialakulásához. Ezeket soha ne működtessük együtt!

• Az esetek fele a fürdőszobában történik, mert azok légtere általában kicsi, így a vízmelegítő gyorsan elhasználja az égéshez a szoba levegőjét. A szellőzőrácsot soha ne takarjuk le, vagy szüntessük meg!

Érdemes megbízható forrásból szén-monoxid-érzékelőt vásárolni.

2. kéménytüzet Kéménytűz két okból következhet be: ha a korom gyullad meg, vagy ha a szuroklerakódás kap lángra.

Előbbi esetben a kéményben lerakódott por és a kicsapódott szilárd égéstermék gyullad meg.

Szurokégésről akkor beszélünk, ha a porkorom és a kén keveredik a kicsapódó vízpárával, majd meggyullad.

Hogyan kerülhetjük el a kéménytűz kialakulását?

A kéményseprő által megállapított kéményhibákat mihamarabb, lehetőleg a fűtési szezont megelőzően, szakemberrel javíttassák ki! Életveszélyes hiba feltárása esetén semmiképpen ne használják a tüzelő-, fűtőberendezést és a kéményt a hiba teljes elhárításáig és az új használatbavételi engedélyek beszerzéséig!

A kéménytüzek nagy része a helytelen tűzrakás és nem megfelelő tüzelőanyag használatára vezethető vissza.

Az okok között a második a kémény építőanyagainak elöregedése, az égéstermék-elvezető nem megfelelő műszaki állapota.

Mit tehet Ön? Gondolja meg kétszer is, mit tesz a tűzre! Ne kerüljön az égéstérbe rongy, gumi, műanyag, színes vagy fényes reklámújság, festett, lakkozott fa vagy bútorlap, mert ezek

elégetésekor több korom rakódik le a kéményben, tönkre teszik a tüzelőberendezést. Az elszurkosodott korom begyulladását közvetlenül kiválthatja, ha hirtelen elégő tüzelőanyagot –

fenyőfatűlevél, gyaluforgács, dióhéj stb. – használunk. Az izzó parazsat tartalmazó tűztérbe tilos nagy mennyiségű tűzifát betenni, mert nem lehet az ehhez szükséges mennyiségű levegőt

biztosítani, ami elégtelen égéshez, rosszabb esetben robbanásveszélyhez vezethet. A tökéletlen égés során felszabaduló gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, így saját otthonunk levegőjét is megmérgezzük.

PEST VÁRMEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

MONOR KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG

• Csak engedélyezett, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni.

• Szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén, szalma stb.) üzemelő berendezés közelébe éghető anyagot nem szabad tenni, a kipattanó szikra felfogására fémből készült és vízzel töltött szerkezetet használjunk. A tüzelőberendezés ajtóit állandóan tartsuk csukott állapotban.

A berendezés tisztítását csak lehűlt állapotában végezzük. A hamut és a salakot lehetőleg lehűtött állapotában ürítsük fémkonténerbe. Forró hamut tilos üríteni épületben vagy annak közvetlen közelében, illetve ahol az tüzet okozhat, pl.: száraz aljnövényzet.

• A tüzelő-, fűtőberendezéshez csak a gyártó által ajánlott tüzelőanyagot szabad használni.

• A szilárd tüzelőanyaggal üzemelésű tüzelő- és fűtőberendezést csak szilárd tüzelő- vagy engedélyezett begyújtó anyaggal gyújtsuk be és üzemeltessük.

• A tüzelőanyaggal üzemelő fűtőberendezés használatakor győződjön meg arról, hogy a szellőzés megfelelő, így megelőzhető a szén-monoxid-mérgezés.

Kéményseprő ügyfélszolgálat 1818 szám, 9.1-es menü Biztonságosan készüljünk az ünnepi időszakokra!

A halloweent eredetileg az angolszász országokban ünnepelték, ám ma már a világ számos pontján átvették. Mindenszentek előestéjén, azaz október 31-én tartják. Erre az időszakra is már sok helyen tökfaragással, töklámpással, a lakások dekorálásával készülnek (fényfüzérek, gyertyák, mécsesek).

A Mindenszentek, mely november 1. és a Halottak napja, mely november 2. a gyertyagyújtás időszaka. Ilyenkor sokan otthon is gyújtanak egy-egy gyertyát, mely ugyan azokat a veszélyeket hordozza magában, mint az adventi időszakban. A legtöbb tüzet a gyertyák és mécsesek okozzák.

Különösen figyelni kell arra, hogy a koszorút, gyertyát ne a terítőre, hanem mindig egy tűzálló alátétre helyezze, és az égő gyertyákat soha ne hagyják felügyelet nélkül.

Fontos, hogy a fényfüzéreket megbízható helyről vásároljuk meg. A rossz minőségű fényfüzér nemcsak az áramütés, hanem a tűz kialakulásának lehetőségét is magában hordozza. A korábban megvásárolt díszek sértetlenségét használat előtt mindig ellenőrizni kell. Ha a vezeték vagy a hosszabbító megtört, eldeformálódott, megolvadt, nem szabad többet használni. Éjszakára, vagy a távollétünk idejére mindig ki kell húzni a konnektorból.

A karácsonyfára soha ne tegyünk gyertyát vagy csillagszórót, mert a kiszáradt fenyő könnyen meggyulladhat. A karácsonyfát érdemes úgy elhelyezni, hogy legalább másfél méterre legyen a fűtőtesttől, kandallótól.

Az adventi időszak és az ünnepek alatt több időt töltünk a konyhában, elég egy kis figyelmetlenség, egy tűzhelyen felejtett olajjal teli serpenyő, és máris megtörténhet a baj. Fontos, ha a zsír vagy olaj meggyullad, azt soha ne oltsa vízzel! Helyette tegyen rá például fedőt, és kapcsolja ki a tűzhelyet. Érdemes megbízható forrásból füstérzékelőt vásárolni. A füstérzékelővel a lakástűz hamarabb észlelhető!

Üdvözlettel:

Gere Imre tű. ezredes

tűzoltósági tanácsos

kirendeltség-vezető

Kép
kéménysperő