Hírek

Elérhetőségek

Nyári táborok Vasadon

A Monori Római Katolikus Plébánia a vasadi kápolnában idén is hívja és várja a gyermekeket napközis táborába június 18-22 között. Bibliai foglalkozások, gyermekfelügyelet, kézművesfoglalkozás, kirándulások várják a diákságot. Ide kattintva az űrlap kitöltésével is lehet jelentkezni. Érdeklődni Kéri Zsoltnál lehet a 06-20/5411-393-as telefonszámon.

A Református Egyház Vasadi Egyházközsége  között rendezi meg napközis táborát a Református templomkertben és közösségi ház területén. Bibliai foglalkozások, kézműves-programok, finom ételek várják a gyermekeket. Érdeklődni a lelkészi hivatalban lehet a 06-29-494-009-es telefonszámon lehet.

A Vasadi RSC Focitábora idén is három turnusban várja a sportolni vágyókat: június 18-22; és 25-29, július 16-20; és augusztus 6-10 között napközis jelleggel focizhatnak a fiatalok. Érdeklődni Ifj. Szíjjártó Imrénél, a Vasadi RSC elnökénél lehet a 06-70/777-7542-es telefonszámon.

Idén választható a Vasadi Önkormányzat napközis tábora:Vasad Község Önkormányzata a Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat Vasad Területi Szolgálat Szakmai Egysége közösen szervezi meg nyári napközis táborát 2018. június 25-29 között. Jelentkezni maximum 20 főig. 1 - 8 osztályos gyerekeknek. Helyszín az iskola udvara és aulája, valamint kirándulások és kézműves foglalkozás lesz. Szülői nyilatkozat illetve kérelem a családsegítőnél vagy a hivatal titkárságán kérhető. A táborban a gyermekek háromszori étkezést kapnak, 8:00-9:00 óráig gyülekező, majd délelőtti és délutáni foglalkozások szinesítik a napokat. Hétköznap 16:00 óráig, pénteken 12:00 óráig tart a tábor.