Hírek

Elérhetőségek

Megtartottuk VI. Hagyományőrző Böllérfesztiválunkat

Immár VI. alkalommal került megrendezésre Vasadon a Hagyományőrző Böllérfesztivál, amelynek fővédnöke idén is Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, országgyűlési képviselő volt. Szombaton reggel 7 órakor indult a megnyitó a fesztivál téren, ahol a házigazda, Marton József Zoltán polgármester köszöntötte a megjelent lakosságot, az induló nyolc csapat tagjait.

A verseny előtt fogó pálinkával kínálta meg a jelenlévőket. A csapatok hamarjában nekiláttak a perzselésnek, az állatok feldolgozását figyelő zsűri már ekkor is pontozta a különböző technikákat alkalmazó csapatokat. A nap folyamán pedig az elkészült kolbászok, hurkák, tepertők és más ételek is górcső alá kerültek. A sátrakban nagy csapatmunka folyt, sültek, főttek az ínycsiklandó ételek.

Az önkormányzat reggelire hagymás vérrel és resztelt májjal, ebédre orjalevessel és csülkös káposztával várta a kilátogató vendégeket, lakosokat. A vacsorára felkínált töltött káposztához, 800 db tölteléket készített el a  Vasadi Búzavirág Nyugdíjas Klub és a  Vasadi Gazdák tagjai. A csülkös káposztát Dobai Zoltán tanyagondnok főzte. Minden csapat gyönyörű, jellegzetes stílust választott sátruk díszítéséhez. 

Ha napközben megszomjaztunk, dr. Honti János és családja gondoskodtak rólunk, finom forralt borral és citromos teával kínáltak. A jókedv fokozásáról a zenei aláfestést biztosító Ötösfogat zenekar húzta a talp alá valót hajnalig. 

A kilátogató családoknak az állatsimogató és pónilovagoltatás kínált programot. Látogatóink megismerhették a fafaragás gépi és kézi rejtelmeit, készíthettek ajándékot szeretteiknek. Emellett a rendezvény egész területén a csapatok szívüket-lelküket beleadták a kínálásba. A napközben beadott húsból került az esti bálon vendégeink asztalára az ínycsiklandozó vacsora: sült hurka, kolbász és töltött káposzta. Az eredményhirdetésnek és bálnak az Általános Iskola adott otthont. 

Köszönet illeti azokat a személyeket, akik sertésfelajánlásukkal segítették, hogy ez a rendezvény idén is létrejöhessen:

  • Tóth József    Képviselők csapatának
  • Kaldenecker Albert    a Vasadi Lovas Körnek
  • Bogár János    Vasadi Református Gyülekezetnek
  • Vincze Sándor  Potóczki közi Csibészek részére
  • Pirót Sándor    Nyugdíjasok és Gazdák csapatának
  • Kádár Attila   CSEVAKA Teamnek
  • Marton József Zoltán  A Vasadi Hagyományőrzők csapatának
  • Kormos Károly  az Ifjú Hentesek részére ajánlotta fel sertését. 
  • Nagy Sándor és Családja 20.000.- Ft-tal támogatta a rendezvényt.

Az esti bálon kihirdették a nap nyerteseit, az eredmények tehát, a VI. Hagyományőrző Böllérfesztivál első három helyezettje:

  1. Ifjú Hentesek csapata
  2. Képviselők csapata
  3. Református Gyülekezet csapata

Pálinkaverseny:

  1. Gondűző -Hargas Márton
  2. Palackbazárt jókedv - Czemmel István
  3. 2 30-as 20-as almaágyon - Czemmelné Édes Veronika

    Különdíj: Vasadi Rettenetes - Kopcsik Attila

 

Pogácsaverseny:

  1. Lenmag - Farkas Mihályné
  2. Tündér Konyha - Jansikné Füri Csilla
  3. Öreglány - Kovács Kati néni

    Különdíj: Krumplivirág - Hagyományőrző krumplis pogácsa Édes Zsuzsanna

 

A zsűri további különdíjakat is kiadott, az alábbiak szerint:

 

Különdíj: Potóczki közi Csibészeknek

Különdíj: Honti családnak a  forralt bor és tea készítésért

Különdíj: a Vasadi Búzavirág Nyugdíjas Klub és a Gazdák csapatának a  töltött káposzta elkészítéséért 

Különdíj: A Vasadi Lovas Körnek a szamócapálinkáért 

Vándorfakanál díj : vándordíj, melyet a legízletesebb reggeliért adtak át, a fakanálra minden évben egy nemzeti színű szalagon kerül feltüntetésre a győztes, következő évben elvárják hogy induljon a böllérfesztiválon.

 2019. év Vándorfakanál díjasa: az Ifjú hentesek csapata lett. 

Kép
csapat