Március 22.-én csütörtökön Dobai Zoltán és Csizmadia László tanyagondnokok fórumán vehettünk részt. Az eseményen szép számmal jelen voltak a külterületi lakosok, szinte megtöltöttük a művelődési ház nagytermét. Az eseményen jelen volt Csörszné Zelenák Katalin a Falugondnokok Duna Tisza Közi Egyesület ügyvezetője és annak titkára is. Vasad Község Önkormányzat részéről Marton József Zoltán polgármester, dr. Csoba Beáta jegyző, dr. Honti János alpolgármester, Kovács Géza és Prof. dr. Tenke Sándor képviselők. Marton József Zoltán polgármester bevezetője után Dobai Zoltán tanyagondnok ismertette, 31 gyermeket szállít naponta, ez minimum 100-120 kilométert jelent/nap. Munkája olykor a napi 10-12 órát kiteszi. Kiemelte jó kapcsolatát a polgárőrséggel, a családsegítővel, valamint a lakossággal is, akik telefonon bármikor kérhetik segítségét. Szalai Hajnalka óvodavezető, Bódis László családgondozó, Kériné Veroczki Barbara mb. könyvtár és művelődési ház vezető, Buzás István polgárőr elnök is megköszönte a tanyagondnokok munkáját, hiszen akik napi munka kapcsolatban vannak velük, tudják, milyen sokrétű foglalkozás ez. Marton József Zoltán polgármester ismertette, a tanyagondnokok éves képzésen kell részt vegyenek, legutóbb ebből olyan probléma adódott, hogy a település külterületéről a héten nem volt megoldott a gyermekszállítás. Csörszné Zelenák Katalin helyettesítő megbízásában látná a megoldást a problémára, hiszen a tanyagondnokok kreditrendszerben tanulnak, nem hiányozhatnak a képzésről. Kifejtette még, hogy a szolgálat lényege abban rejlik, hogy a külterületen élők ugyanúgy hozzáférjenek mindenhez, mint egy belterületen élő család, ezért jött létre a szolgálat, ami jelenleg 164 településen 274 tanyagondnokot jelent. Az itt dolgozók segédkeznek a bevásárlásban, gyógyszer kiváltásban, orvoshoz eljutásban- természetesen előre egyeztetve. Csizmadia László tanyagondnok kiemelte jó kapcsolatát kollégájával, elmondta, napi munkáját össze kell egyeztetnie a hat fő közfoglalkoztatott munkájának koordinálásával, a rendezvényen elő és utómunkálataival, valamint az önkormányzat napi ügyes-bajos dolgainak megoldásával. Dr. Honti János alpolgármester házi orvosként is megköszönte munkájukat, hiszen számára is óriási segítség, ha egy –egy beteget bejuttatnak hozzá a gyorsabb ellátás érdekében. Kiemelte szívvel-lélekkel való munkavégzésüket. A fórum végén vendégül láttak bennünket egy finom bablevesre, amelyet a Vasadi Konyha készített el. Köszönjük a meghívást!
Kép