Hírek

Elérhetőségek

Közlekedési vetélkedő Monoron

Négy család tagjai mérték össze a tudásukat és ügyességüket. A monori KRESZ Parkban rendezte meg városi Balesetmegelőzési Bizottság 2017. március 11-én a „Családi Road-show” elnevezésű közlekedési vetélkedőt.  A versenyre előzetes regisztrációt követően négy család jelentkezett. A rendezvényt Kiss Gábor r. alezredes, a Monori Rendőrkapitányság vezetőjének helyettese nyitotta meg. A családok tagjai több állomáson bizonyíthatták felkészültségüket. 

Az elméleti megmérettetést követően a parkban kialakított kerékpáros ügyességi pályát teljesítették, amelyet ez alkalommal a rendőri karjelzések tettek nehezebbé. A feladatok között szerepelt a különböző mértékű alkoholos befolyásoltságot szimuláló szemüvegben teljesítendő ügyességi pálya, majd az apukák autóvezetési gyakorlati tudásukat mérték össze. A vetélkedő lezárásaként minden résztvevő család értékes nyereményeket vehetett át a szervezőktől. A legjobban eredményt elérő csapat részt vesz a Cegléden megrendezésre kerülő „Közlekedik a család” versenyen.

Kép