Hírek

Elérhetőségek

Folytatódik a ceglédi vonal felújítása a Vecsés–Üllő–Monor között

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája: naponta több mint 210 személyszállító és 50 tehervonat közlekedik, évente pedig több mint 11 millióan veszik igénybe. Kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli.

🚆 Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-tól a Vecsés­–Üllő–Monor szakaszon folytatódik, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.

🚆 Az idei munkákat a MÁV 20 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg.

🚆 Az alábbiakban letölthetik az április 6-tól érvényes menetrendet, ami június 18.-ig érvényes.

🚆 Néhány vonat kivételével a zónázó vonatok megállnak Üllőn és Hosszúberek-Péterin is.

A monori személyvonatok rövidebb útvonalon Budapest-Nyugati – Vecsés viszonylatban közlekednek, óránként Vecsés – Üllő között közlekedő vonatpótló autóbuszos kiegészítéssel. Munkanapokon délután Budapestről 14:38-tól 18:38-ig óránként gyorsított vonatok indulnak Cegléd/Szolnok felé Vecsés, Monor, Monorierdő,

Ceglédbercel, Ceglédbercel-Cserő megállásokkal, illetve további vonatpótló autóbuszok közlekednek Vecsés – Monor viszonylatban.

A szegedi InterCity vonatok többlet megállásokkal közlekednek.

🚆 Minden vonat megáll Monoron mindkét irányban, illetve délután 13:43-tól 20:43-ig Cegléd felé Pilisen és Albertirsán is.

🚆 Néhány vonat kivételével a 100 sz. vasútvonalon közlekedő IC vonatok a BudapestNyugati – Cegléd szakaszon a 100 sz. vasútvonalon közlekedő sebesvonatok, valamint

a Cegléd – Nyíregyháza szakaszon közlekedő személyvonatok szerelvényével egyesítve közlekednek, az így egyesített szerelvénnyel közlekedő IC vonatok Monor állomáson

minden, míg további 100a vasútvonali állomásokon egy esetben megállnak.

🚆 A vonatok szerelvényei Cegléd állomáson kerülnek szét- illetve összekapcsolásra.

Kép
Monor