Augusztus 8-12 között zajlott a drámatábor a Vasadi Könyvtárban.
Hétfőn a bemutatkozó játékok után dramatikus játékok következtek, finom ebéd után megismerték a könyvtárat, könyvtártípusokat, helytörténeti ismeretekeit bővítettük. A nap végét Kovács Gáborné, Kati nénivel zártuk, aki mesélt a gyermekkoráról, a régi emberekről, hogy éltek, miket ettek, milyen volt gyermeknek lenni az Ő idejében. nagyon érdekes, tanúságos történeteket hallhattunk tőle.
Kedden a bevezető játékokat követően kézműves körforgó várta a diákokat, megismerkedtek a batikolás technikájával, rajzoltak, festettek. A batikolás során gyönyörű, egyedi kendőket batikoltak. Az ebéd elfogyasztása után olvasókuckó és csendes pihenő következett a könyvtárban.
Szerdai napunkon ritmushangszerekkel gyakoroltak a gyerekek, amelyet összevontunk Petőfi Sándor költészetével, több versét is eljátszottuk ütemre. A délelőtt során kreatív kézművesfoglalkozás keretében elkészítették a Petőfi-tablókat, csoportokban.
S végre megnézhettük egymást színjátszás közben, jeleneteket dolgoztak ki szintén, amelynek témája az Anyám tyúkja című vers. Többen belevonták az eljátszott jelenetbe a hétfőn Kati néni által mesélt történet-morzsákat: szalmaágyat, fáradtságot, ház körüli munkákat.
A finom ebéd után olvasókuckó következett, egyéni olvasás után beszélgettünk a nyári olvasmányokról és a hozzá kapcsolódó olvasónaplókról.
Délután meglátogattuk az Édes családot, megnézhettük állataikat, a nagy teheneket, bikákat és kisbocikat, tyúkokat, malacokat. Ezután megtekinthettük a tej útját: belekukkanthattunk a tejhűtőbe, majd egy bemutatót láthattunk, hogyan készül a friss, ízesített sajt.
A napot sajtkóstolóval zártuk. Köszönjük Édesné Vincze Évának és a család tagjainak, hogy lehetővé tették a számunkra egy gazdaság megtekintését. Csütörtökön kirándulást tettünk a csévharaszti ősborókás területén, kis túra után számháborúztunk, Vasaddal kapcsolatos helytörténeti totót oldottak meg a gyerekek, amelyhez az információkat kincsestérkép segítségével találták meg az erdei játszótér területén. A napot visszamenve a könyvtárba olvasókuckóval zártuk. Pénteken gyakoroltak a táborzáró jelenetre, sa a szülőknek bemutatták azt. Csodálatos egy hetet zártunk. Köszönet a Nemzeti Kulturális Alapnak, Vasad Község Önkormányzatának a támogatásért, Zubornyák-Csillag Beatrixnek a tábor vezetéséért és a kreatv feladatokért, valamint segítőinknek: Vázsonyi Ágnesnek, Veroczki Attilánénak az egész heti segítségért.
Kériné Veroczki Barbara mb. intézményvezető