Minden kedves vasadi lakosnak magam és Vasad Község Önkormányzata nevében boldog, sikerekben, egészségben gazdag újévet kívánok!
A mögöttünk lévő 2021-es esztendő egy olyan időszak volt, amely községünk fejlődéséről szólt, s ez egyben az itt élők életminőségét és jövőjét is nagyban is érinti.
Intézményeink, közútjaink, szolgáltatásaink javulása egy még élhetőbb Vasadot ad számunkra.
Számos fejlesztésünk – járdaépítések, játszótérfejlesztés, óvodaépület felújítása, utak újultak meg, növeltük az önkormányzati ingatlanok számát, mind-mind hozzájárul községünk fejlődéséhez.
Az idei év már lehetőséget adott arra, hogy némely kulturális programunkat megtarthattuk, így a szüret és az advent időszakában már együtt örülhettünk hagyományaink ápolásának. Nem feledkeztünk meg az idősekről sem, hiszen továbbra is biztosítottuk a 65 éven felettiek számára szóló karácsonyi ajándékutalványt.
A 2022-es esztendő számos új lehetőséget rejt magában, amelyben reményeim szerint tovább fejlődik községünk. Ebben az évben indul el a multifunkciós sportpálya kialakítása, futópálya, fitneszpark és közvilágítás fejlesztése, belterületen és az I. Külterületen egyaránt. Az orvosi rendelőben elindul a fogászati és labor ellátás. Terveink szerint pályázati úton tovább bővíthetjük az óvodát, s a január 3.-án nyíló új Magyar Falu Program keretében számos pályázaton indulhatunk.
E gondolatok jegyében kívánok mindannyiuknak Istentől áldott, békés, boldog újesztendőt!
Marton József Zoltán polgármester